23 Jan

Magyarország továbbra sem fog részt venni az ukrajnai fegyverszállításban, ugyanakkor nem is gátolja meg, hogy más európai uniós tagállamok így tegyenek, de a kormány ennek semmilyen pénzügyi terhét nem hajlandó vállalni - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Brüsszelben.


A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint a tárcavezető az EU-s külügyi tanács ülését követő sajtóértekezletén arról számolt be, hogy először is az ukrajnai helyzet volt napirenden, amelynek tárgyalása során kiderült, hogy a hangulat az új évben is a régi, Brüsszelben továbbra is "háborús pszichózis" uralkodik.

Sérelmezte, hogy a tagországok még mindig nem hajlandók hátrahagyni az eddigi kudarcos stratégiát, annak ellenére sem, hogy az elmúlt hetek is bizonyították annak elhibázottságát.
"Ez a stratégia kudarcot vallott, ennek a háborúnak a csatatéren semmifajta megoldása nincsen, annál többen halnak meg és annál nagyobb a pusztítás mértéke, minél tovább tart ez a háború" - emelte ki.

Kiábrándítónak nevezte az Európai Külügyi Szolgálat részéről beterjesztett új javaslatot, amelynek alapján idénre ötmilliárd eurós keretet állítanának fel az Európai Békekereten belül a fegyverszállításra Ukrajnának, majd ezt évről-évre hosszabbíthatnák.

Noha szavai szerint ez egy fokkal lágyabb, mint a korábbi javaslat, de a gondolatvilág nem változott, és a közösség ezzel is megerősítené, hogy hosszú távra elköteleződött a háború mellett.
Ennek kapcsán arra is kitért, hogy a szóban forgó javaslat értelmében hazánkra 23 milliárd forint értékű befizetés jutna.

"Magyarország számára teljesen elfogadhatatlan, hogy a fegyverszállításnak újabb lendületet adjunk. Magyarország eddig sem szállított fegyvereket, ezután sem fog fegyvereket szállítani, és semmilyen olyan döntésben nem hajlandó részt venni, amely a fegyverszállítások növelését eredményezi" - húzta alá.

Szijjártó Péter hangsúlyozta, hogy ugyanakkor a kormány nem tudja és nem is akarja megakadályozni a többi tagállamot abban, hogy fegyvert szállítsanak, ez ügyben a saját választópolgáraik felé kell majd elszámolniuk.

"Mondjuk, hogy miért nem különböző társadalmi csoportok, például a gazdák támogatására biztosítottak eurómilliókat, -tízmilliókat, -százmilliókat, hanem fegyverszállításokra. Ez mindenkinek a saját maga döntése lesz, minden kormánynak a saját választói felé kell elszámolnia" - fogalmazott.

"Ma azt az álláspontot képviseltem, hogy Magyarország nem vesz részt a fegyverszállításban, másokat nem akadályozunk meg ebben, ugyanakkor semmilyen pénzügyi terhet nem vagyunk hajlandók viselni mások fegyverszállítása miatt" - közölte.

"Kértem, hogy ezt vegyék figyelembe, ezzel próbáljanak meg főzni és ennek megfelelően próbáljanak döntést előkészíteni" - folytatta.

"Egészen biztosan nem fogunk újabb 23 milliárd forintot a magyar adófizetők pénzéből egyetlen év leforgása alatt arra fordítani, hogy mások fegyvereket küldjenek Ukrajnába, amely meghosszabbítja a háborút, meghosszabbítja a szenvedést, még több ember fog meghalni, még nagyobb lesz a pusztítás" - összegzett.
Majd úgy vélte, hogy mindezen javaslatok helyett az EU-nak inkább meg kéne nyitnia a kommunikációs csatornákat, és el kellene érnie a tűzszünetet és a béketárgyalások megkezdését a felek között.

"Az álláspontunk szerint ez az egyetlen erkölcsileg is vállalható pozíció, hiszen így lehet emberéleteket, köztük magyar emberéleteket megmenteni" - mondta.

A miniszter végül arról is beszámolt, hogy szóba került egy tizenharmadik szankciós csomag elfogadása is Oroszországgal szemben, miközben az eddigi korlátozások is főleg Európának ártottak, ráadásul nem is vittek közelebb semennyivel a rendezéshez.

"Persze, ha az ember ezt felhozza, mint ahogy ezt fel szoktam rendszeresen hozni, akkor azonnal orosz propaganda terjesztésével vádolnak meg" - jelentette ki.

Valamint tudatta, hogy óva intette kollégáit attól, hogy a nukleáris iparra is megpróbálják kiterjeszteni a szankciókat, ugyanis Magyarország semmiféle ilyen lépést nem fog támogatni.
Ennek kapcsán pedig annak visszásságára mutatott rá, hogy tavaly Oroszország vált az Egyesült Államok első számú uránbeszállítójává, a hírek több mint egymilliárd dollárról szólnak.

Forrás: MTI