12 Mar

A Foglalkoztatási, Szociális, Egészségügyi és Fogyasztóvédelmi (EPSCO) Tanács 2024. március 11-ei ülésén a magyar delegációt Fülöp Attila gondoskodáspolitikáért felelős államtitkár vezette. A Tanács irányadó vitát folytatott a jövőbeli szociális menetrendről. 


A vita során a miniszterek kitértek arra, hogyan tud az EU a foglalkoztatás- és a szociálpolitika területén a leginkább hozzájárulni a felfelé irányuló társadalmi konvergenciával kapcsolatos rövid távú kockázatok kezeléséhez, melyek a jövőbeli stratégiai menetrend fő prioritásai, és milyen előnyökkel járhatna a szociális és foglalkoztatási miniszterek számára a pénzügyminiszterekkel való megerősített együttműködés. Magyarország részéről Fülöp Attila államtitkár elmondta, hogy Magyarország egyetért a szociális pillér üzeneteivel és elkötelezett annak elvei mellett, de ezek végrehajtása elsősorban tagállami hatáskörbe tartozik, és ezt tiszteletben kell tartani. A jövőbeli kihívások között kiemelte a demográfiai és strukturális változásokat, a digitalizációt, valamint a munkaerő- és készséghiányt. A prioritások között említette a munkaerő-tartalék aktiválását, a szegénység elleni küzdelmet, a területi egyenlőtlenségek csökkentését, a fogyatékossággal élők integrációjának elősegítését, a minőségi szolgáltatásokhoz való hozzáférés javítását, valamint a gyermekvédelmet.

A tanácsülésen a jogalkotási dossziék keretében a miniszterek elfogadták a platformalapú munkavégzésről szóló irányelvtervezet szövegéről a Tanács és az Európai Parlament között elért előzetes politikai megállapodást. Magyarország üdvözli az irányelvet, hiszen véleményünk szerint az elért kompromisszum a nemzeti hatáskörök tiszteletben tartása mellett a platform munkát végző személyek megfelelő védelmét és nagyobb jólétét is biztosítani fogja.

Az Európai Unió Tanácsának soros elnöki tisztségére történő felkészülés keretében Fülöp Attila kétoldalú egyeztetést folytatott le Johannes Rauch osztrák szociális, egészség-, ápolásügyi és fogyasztóvédelmi miniszterrel, Agnieszka Dziemianowicz–Bąk lengyel család, munka- és szociálisügyi miniszterrel, Karien van Gennip holland szociális és foglalkoztatási miniszterrel, Marina Elvira Calderone olasz munkaügyi és szociálpolitikai miniszterrel. Ezek a kétoldalú találkozók lehetőséget adtak a magyar elnökség terveinek felvázolására és a tematikus prioritásokhoz kapcsolódó együttműködési területek meghatározására.