A GDP-növekedésre vonatkozó prognózis ugyan minimális mértékben alacsonyabb 2015-2016 vonatkozásában, mint ősszel volt, 2017-re a Bizottság változatlanul 2,5%-os növekedést jelez előre. Az infláció vonatkozásában 2016-ot illetően ismét lefelé történő korrekció történt, mellyel a bizottsági prognózis összhangba került a kormányzati makropályával.
A magyar gazdaság növekedése az előrejelzési horizonton felülmúlja az uniós átlagot. A reál-GDP az EU-s forrásfelhasználás természetes ciklikusságához igazodva a kiemelkedő 2014-es ütemhez (3,7%) képest tavaly (2,7%) és idén (2,1%) visszafogottabban, majd 2017-től (2,5%) ismételten gyorsuló ütemben bővül. A bizottsági prognózis 2016-ban 0,4, 2017-ben pedig 0,6 százalékponttal marad el a kormány által várt növekedési pályától.
A Bizottság megítélése szerint 2016-2017 között folytatódnak a kedvező munkaerő-piaci folyamatok. A már jelenleg is történelmileg alacsony szinten álló munkanélküliségi ráta 5,2%-ra mérséklődik 2017-re (a 28 tagállam közül ez a 3. legalacsonyabb érték), miközben a foglalkoztatási- és az aktivitási ráta folyamatosan emelkedik, melyben a Bizottság már nem tulajdonít elsődleges szerepet a közmunkaprogramok kiterjesztésének.
Az államháztartás helyzete továbbra is folyamatosan javul, a Bizottság 2015 tekintetében még a költségvetési törvényben szereplőnél is 3 tizeddel alacsonyabb, 2,1%-os hiányt vár, amely 2017-re 1,9%-ra mérséklődhet. A GDP-arányos bruttó államadósság csökkenése töretlen és egyre gyorsuló ütemű: a 2014. év végi 76,2%-ról tavaly várhatóan 75,8%-ra, idén 74,3%-ra, 2017-re pedig 72,4%-ra csökken az adósságráta.