A vegyes bizottság évente két alkalommal tartja ülését Brüsszelben, illetve Szerbiában. A tagságot illetően mindkét fél azonos számú javaslattételre jogosult helyi képviselőt delegál a bizottságba, az elnöki tisztségeket pedig a felek által delegált egy-egy társelnök közösen látja el.
Az alakuló ülésén részt vett Kori Udovicki, miniszterelnök-helyettes, közigazgatásért és helyi önkormányzatokért felelős miniszter asszony, aki örömét fejezte ki a bizottság megalakulása kapcsán. Ismertette a szerb kormányzat közigazgatási reformprogramját, amelyet csatlakozási előkészületek folyamán terveznek végrehajtani.
Az ülésre meghívást kapott Magyar Anna képviselőasszony, aki a Régiók Bizottsága véleménytervezetét készíti elő az Európai Bizottság nemrégiben kiadott Bővítési Jelentésére vonatkozóan, majd ennek néhány elemét ismertette a jelenlévőkkel.
Üdvözölte a most megalakult vegyes bizottsági kezdeményezést és elmondta, hogy Magyarország támogatja Szerbia csatlakozási törekvéseit. Továbbá megerősítette, hogy a szerb helyi politikusok a jövőben is számíthatnak a határ túloldalán lévő magyar partnerekre, akik szívesen megosztják az EU-s tagsággal kapcsolatos tapasztalataikat.