Konferencia a génmódosított szervezetek helyzetéről és jövőjéről

„Magyarország a GMO-k kérdésében rendkívül határozott álláspontot képvisel, és ahogy eddig, a jövőben sem engedjük génmódosított növények termesztését az ország területén” hangsúlyozta Tóth Katalin, a Földművelésügyi Minisztérium nemzetközi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára az Európai Parlamentben szervezett konferencián.

Az Európai Parlament néppárti frakciója nemzetközi szakmai konferenciát szervezett Brüsszelben. A rendezvény központi témája a génmódosított szervezetek (GMO-k) helyzete és jövője volt Európában. A konferencia elsődleges célja az volt, hogy lehetőséget biztosítson a résztvevők számára, hogy megoszthassák egymással a témával kapcsolatos álláspontjukat, tapasztalataikat.

A rendezvényre 2015. november 18-án került sor az Európai Parlamentben, Brüsszelben. Az eseményt Elisabeth Köstinger és Hölvényi György európai parlamenti képviselők nyitották meg. A konferencián előadóként részt vett Ladislav Miko, a Bizottság Egészségügyi és Fogyasztóvédelmi Főigazgatóságának főigazgató helyettese, valamint az Európai Élelmiszer-biztonsági Hatóság (EFSA) képviseletében Elisabeth Waigmann.

Magyarország képviseletében Tóth Katalin, a Földművelésügyi Minisztérium nemzetközi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára tartott előadást, melynek témája Magyarország GMO-mentes stratégiájának, az élelmiszerek GMO-mentes jelölésére vonatkozó kormányzati tervek, valamint a GMO-mentes fehérjetakarmányok biztosítására irányuló törekvések bemutatása volt. A helyettes államtitkár hangsúlyozta, hogy hazánk GMO kérdésekben rendkívül határozott álláspontot képvisel, és ahogy eddig, a jövőben sem engedi génmódosított növények termesztését az ország területén, sőt az élelmiszertermelés egészét GMO-mentessé kívánja tenni a jövőben. Beszédében bemutatta hazánk GMO-mentes politikájának főbb elemeit és az Alaptörvényben is meghatározott GMO-mentes mezőgazdaság elérése érdekében tett intézkedéseket. Részletesen ismertette az agrártárca GMO-mentes jelölés bevezetésével kapcsolatos terveit és a GMO-t tartalmazó import takarmányszója kiváltását célzó törekvéseket. Emellett kiemelte a nyilvánosság tájékoztatásának fontosságát is.