Az Állandó Képviseleten zajlott az ELI DC közgyűlése

Január 21-22-én Brüsszelben Magyarország Állandó Képviselete adott otthont az világszínvonalú Extreme Light Infrastructure Delivery Consortium International Association (ELI-DC) közgyűlésének.

A projekt központja Szegeden található, a kutatás Csehországgal és Romániával együttműködésben folyik. Az ELI az első, nagyteljesítményű lézereken alapuló civil kutatói létesítmény, amely európai együttműködéssel, a nemzetközi tudományos közösség részvételével jön létre. A projekt kiemelkedő jelentőségű lehet majd az európai kutatók számára, hogy olyan társadalmi kihívások megoldását szolgáló kutatásokat folytassanak, melyek az anyagtudomány, az orvostudomány és a környezetvédelem számos területére hatással lesznek.

Az ELI-t mint nemzetközi szövetséget és a világ első nemzetközi lézerkutatásra létrehozott felhasználói létesítményét a Cseh Köztársaság, Magyarország és Románia három pilléren nyugvó szoros együttműködése hozta létre az Európai Bizottság támogatásával. A három ország közös koordinációval és egyeztetett kutatási stratégiával fogja működtetni a mintegy 850 millió EUR összértékű beruházást, amelynek finanszírozása a Strukturális Alapok segítségével történik.

Az Állandó Képviseleten tartott fogadás házigazdájaként, Stelbaczky Tibor helyettes állandó képviselő elmondta, hogy Magyarország kiemelkedően fontosnak tartja, hogy egy olyan rendkívüli kutatási infrastruktúra fogadó országa lehet, amelynek széles körű hasznosítása hozzájárul mind az ország, mind Európa gazdasági növekedéséhez. Kiemelte azt is, hogy az ELI az első olyan nagy, európai kutatási infrastruktúra, amely az Európai Unió 2004-ben csatlakozott tagállamaiban valósul meg.

Lehrner Lóránt, az ELI-HU Közhasznú Kft. ügyvezető igazgatója tájékoztatott, hogy az ELI a világ első olyan létesítménye lesz, amely a fény és az anyag kölcsönhatásának vizsgálatát minden eddiginél nagyobb intenzitások mellett teszi lehetővé, akár az úgynevezett ultra-relativisztikus tartományban is. Elmondta, hogy ezzel új utak nyílnak majd meg a fizikában, valamint olyan új technikai fejlesztéseket is megalapozhat, mint amilyen a relativisztikus mikroelektronika és a kompakt (asztali méretű) lézeres részecskegyorsítók. Kiemelte, hogy a berendezés várhatóan nemcsak az ultragyors fizikai alapfolyamatok, de a biológiai-, orvosi- és anyagtudományok terén is kiemelkedő kutatási eredmények elérését teszi elérhetővé.

A projektről bővebb információt az alábbi linkeken találhatnak:

https://eli-laser.eu/

http://www.eli-alps.hu/