21 Jun

Magas szintű migrációs témájú konferenciát szervezett 2017. június 21-én Antonio Tajani, az Európai Parlament elnöke. A legmagasabb szintű nyitó beszédeket többek között Antonio Tajani, Jean-Claude Juncker, Federica Mogherini, továbbá az ENSZ és más szervezetek magas rangú képviselői tartották. Szintén a magas rangú közreműködők között volt a Régiók Bizottsága elnöke, Markku Markula és George Dassis, az EGSZB elnöke.

A Régiók Bizottsága magyar tagja, Magyar Anna is meghívást kapott Tajani úrtól, hogy az egyik panel-beszélgetésben közvetítse a régiójának szempontjait a konferencia résztvevői számára. A magyarok látásmódja eltér a brüsszeli fő iránytól, ennek ellenére a jelenlévők nagy tapssal fogadták a gondolatokat.

Magyar Anna a következő beszédet mondta:

„Egy határ menti régiót képviselek a szerb-magyar határról, amely egyben az EU schengeni határa is. Mi, régiós politikusok évek óta tudjuk, hogy a humanitárius szempontokat egyensúlyba kell hoznunk azzal, hogy nyugodt, biztonságos életet nyújtsunk saját választópolgárainknak.

Állampolgáraink tapasztalták azt, hogy a zöld határon illegálisan érkezők egészen kis hányada volt valódi, életét mentő szenvedő. A döntő többségük erős, fiatal férfi volt, akik erőszakosan léptek fel, nem adták az ujjlenyomatukat, dokumentumok nélkül jöttek, azonban I-phonja mindegyiknek volt. Ez furcsa!

A mi határainkhoz több mint 100 országból érkeztek! Pedig nincs háború 100 országban! Jelenleg nem is Szíriából, hanem többnyire Pakisztánból, Bangladesből jönnek.

A mi lakosságunk ragaszkodik ahhoz, hogy világosan legyen elkülönítve a tényleges menekült a gazdasági bevándorlótól.

Nem alapvető emberi jog Svédországban élni, vagy Németországban, vagy Magyarországon. Az illető országok szuverén döntése, hogy kiket akar befogadni. Mi nem akarunk demográfiai problémákat gazdasági bevándorlókkal kezelni.

A schengeni határok védelme Magyarország szigorú kötelezettsége. Megteremtettük a feltételeket ahhoz, hogy a szabályos belépési pontokon lehessen kérelmezni a menedékjogot, a zöld határon pedig megakadályozzuk az illegális belépést. Ezzel az EU 500 millió állampolgárát is védjük, és erre már 650 millió Eurót költött Magyarország.

Országunk ezzel járult hozzá a migrációs krízis kezeléséhez, és ez a flexibilis szolidaritás megnyilvánulása. Kérjük ennek elismerését, hiszen mi az EU érdekében látjuk el ezt a feladatot.

Szolidaritást tehát a határvédőkkel is! Ez a mi állampolgáraink üzenete Brüsszelbe."