29 Apr

Az Európai Néppárt brüsszeli csúcstalálkozóján sikerült megvédeni Magyarország álláspontját - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök Brüsszelben, az unióban maradó tagállamok szombati rendkívüli csúcstalálkozóját követően tartott sajtótájékoztatóján.


A néppárt elnökségének szombati találkozóján Magyarországot érintve több olyan kérdésről tárgyaltak, amelyről a hét folyamán az Európai Parlament plenáris ülésén is szó volt - mondta, és leszögezte, hogy eredményesen védte meg Magyarország álláspontját.

A kormányfő Soros György amerikai milliárdos brüsszeli látogatásáról úgy vélekedett: "van, aki ártani akar Magyarországnak, van, akinek az a dolga, hogy megvédje". Véleménye szerint sikerült helyretenni a dolgokat Brüsszellel.

  tn496c0.jpg    

Orbán Viktor elmondta, hogy a Közép-európai Egyetem ügye a maga jogi menetében halad tovább. Kijelentette, hogy Magyarországnak senki sem szabhat feltételeket. Ez egy jogi kérdés, az Európai Bizottság és Magyarország tárgyalni fog róla a következő hónapokban. Magyarország végre fogja hajtani a vita eredményeképpen kialakuló megállapodást - közölte a miniszterelnök.

Az Európai Unió állam-, illetve kormányfőinek szombati, rendkívüli csúcstalálkozójával kapcsolatban elmondta, ott az volt a feladata, hogy olyan tárgyalási forgatókönyv jöjjön létre Nagy-Britannia uniós kilépésére (Brexit) vonatkozóan, amely a magyar érdeknek megfelel. Az eredményt ezen a téren is sikeresnek értékelte , hiszen - mint mondta - az előkészítő munkának köszönhetően az Európai Tanács a Brexit-tárgyalásokra vonatkozó iránymutatást elfogadta.

A magyar kormány Európa-párti

Orbán Viktor elmondta, hogy az Európai Néppártnak és minden uniós szervnek az a kérése, hogy amikor Európáról véleményt mond Magyarország, akkor legyen világos, hogy az nem Európa ellen történik. Kiemelte, hogy

az Európai Unióban Magyarországon a legnagyobb a tagság támogatottsága, és ebben az eredményben benne van a kormány munkája is. A magyar kormány ugyanis Európa-párti

- jelentette ki. Hangsúlyozta, nem enged azon véleményéből, hogy az unió rosszul működik és meg kell reformálni. Erről nyílt vitát, megbeszéléseket kell folytatni.

Hozzátette, vannak olyan kérdések, amelyek veszélyesek a magyarokra nézve, ilyen a migráció és az Európai Bizottság rezsicsökkentést eltörölni akaró kezdeményezése. Magyarország azt szeretné, hogy ezekben a kérdésekben mindenképpen az előterjesztő változtassa meg az álláspontját - szögezte le.

A "Stop Brüsszel" nem Brüsszel-, nem Európa-ellenes indítvány, Magyarország azt szeretné, hogy ne változzon meg a tagállamok és a brüsszeli hatáskör közötti megosztás. Maradjon úgy, ahogy most van, a magyaroknak ez az érdekük - fogalmazott Orbán Viktor.

 

(MTI, fotó: Szecsődi Balázs, Miniszterelnöki Sajtóiroda)