24 Oct

2022. október 18-án újra ülésezett az Általános Ügyek Tanácsa, ezúttal Luxemburgban, ahol Magyarországot Varga Judit igazságügyi miniszter képviselte.


Az ülés kezdetén az európai ügyekkel foglalkozó miniszterek eszmecserét folytattak a tagállamok állam- és kormányfőinek október 20-21-én esedékes európai tanácsi üléséről, melynek alapjául az eddigi következtetés-tervezetek szolgáltak.

A miniszterek ezután helyzetértékelést tartottak a jogállamiság lengyelországi helyzetével kapcsolatban, az EUSZ 7. cikkének (1) bekezdése szerinti eljárás keretében.

Szintén napirenden szerepelt az Európa jövőjéről szóló Konferencia utókövetése, ezen belül is az Európai Parlament 2022. június 9-én elfogadott, a szerződések felülvizsgálatát célzó konvent összehívásáról szóló állásfoglalásának megvitatása, annak az Európai Tanácshoz történő továbbításának ütemezéséről.


A miniszterek szakpolitikai vitát tartottak a választási törvény felülvizsgálatáról szóló európai parlamenti rendeletjavaslatról is azzal a céllal, hogy politikai iránymutatást adjanak a további munkaszintű megbeszélésekhez.

Végezetül az Európai Bizottság röviden ismertette az uniós jog érvényesítésével kapcsolatos közleményét.

Az ülést követően Varga Judit igazságügyi miniszter újságíróknak nyilatkozva hangsúlyozta: a csütörtökön kezdődő, kétnapos EU-csúcson az energiaügyi kérdésekben Magyarország határozott álláspontot fog képviselni, a kormány számára ugyanis a magyar emberek, a magyar háztartások védelme a legfontosabb.