Magyarország továbbra sem hagyja jóvá az Európai Békekeret következő 500 millió eurós részletének folyósítását az újabb ukrajnai fegyverszállítások finanszírozására, amíg Kijev le nem veszi a nemzetközi jogszabályokat semmilyen módon nem megsértő OTP-t a háború nemzetközi szponzorainak listájáról - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Luxembourgban.
A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint a tárcavezető az európai uniós külügyi tanács ülésének szünetében tartott sajtótájékoztatóján közölte, hogy a tagállamok megállapodtak az Európai Békekeret forrásainak 3,5 milliárd eurós megemeléséről, amihez azonban a magyar kormány csak azután adta a hozzájárulását, hogy jogi garanciát kapott ezen pénzügyi alap "globális természetének" megőrzésére.
Leszögezte: ez azt jelenti, hogy a nyugat-balkáni és az afrikai országoknak is támogatásokat fog nyújtani a blokk ebből a megemelt összegből annak érdekében, hogy ezen térségekben fenn lehessen tartani a stabilitást, s ezáltal megelőzhetők legyenek a biztonsági fenyegetést jelentő újabb migrációs hullámok.
Ennek kapcsán rámutatott, hogy az Európai Békekeret kimerülőben volt, mivel már mintegy hatmilliárd eurót fordítottak belőle a tagállamok az ukrajnai fegyverszállításainak részleges finanszírozására, és ezt a fókuszeltolódást hazánk élesen ellenzi, ugyanis az eszköz célja eredetileg az volt, hogy a világ számos pontján támogassák a stabilitás megőrzését, így enyhítve a kontinenst érő biztonsági fenyegetéseket.
"Tehát például Afrikában és a Száhel-övezetben vagy akár a Nyugat-Balkánon szándékozott az Európai Unió eredetileg támogatást adni, hogy ott béke, nyugalom és biztonság legyen, s így az onnan kiinduló migrációs hullámokat vissza tudjuk fogni" - fogalmazott.
Szijjártó Péter kiemelte, hogy hatalmas volt a nyomás, csaknem minden résztvevő sürgette az ukrajnai fegyverszállításokra szánt újabb 500 milliós részlet kifizetését, de Magyarország ezt nem hagyta jóvá.
"Tehát továbbra sem járultunk hozzá ahhoz, hogy az Európai Unió az Európai Békekeret megnövelt összegéből újabb ukrajnai fegyverszállításokat finanszírozzon, hiszen korábban világossá tettük, hogy csak abban az esetben vagyunk hajlandóak a blokkolásunkat feloldani, ha az ukrán hatóságok véget vetnek annak a nevetséges, hazug állapotnak, amelynek nyomán az OTP-t mint a legnagyobb magyar bankot a háború nemzetközi szponzorainak listájára tették" - figyelmeztetett.
"Ez világos elvárásunk, ebből nem vagyunk hajlandóak engedni, azért az mégiscsak nonszensz, hogy miközben Ukrajna az Európai Uniótól, és benne Magyarországtól újabb és újabb anyagi áldozatvállalást vár a fegyverszállítás finanszírozására, addig a legnagyobb magyarországi bankot a háborús szponzorok listájára helyezi, és ott tartja" - húzta alá.
"Világossá tettem itt mai nap is Luxembourgban a főképviselőnek is és valamennyi tagállami miniszter kollégának is, hogy legyenek kedvesek lépéseket tenni ők is az ukránok irányába" - közölte. "Ha nekik ennyire fontos ennek az újabb 500 millió eurónak a kifizetése a fegyverszállításokra, akkor legalább annyit tegyenek, hogy érjék el az ukránoknál, hogy az OTP-t vegyék le erről a listáról" - tette hozzá.
A miniszter hangsúlyozta: az ukrán hatóságok "könnyen túl lehetnének ezen a helyzeten, egy perc alatt levehetnék az OTP-t erről a listáról, ha akarnák, de úgy látszik, hogy az akarat egyelőre nincsen meg".
Végül pedig arra is kitért, hogy a pénzintézetet négy dologra hivatkozva vették fel a jegyzékbe az ukrán szervek, és ezek mind "nevetséges, hazug, mindenfajta valóságtartalmazó nélkülöző hivatkozások".
(Forrás: MTI)