A PIF irányelvkapcsán az Európai Parlament és a Tanács között már majdnem minden kérdésben megállapodás született, azonban az áfa-csalások kérdése, amely az egyik fő eleme az Irányelv-tervezetnek, továbbra is nyitott maradt. Ezzel kapcsolatban a fő kérdés, hogy az áfa-csalásokat be kellene-e vonni, és ha igen, akkor miként az Irányelv-tervezet hatálya alá, ami egyúttal azt is jelentené, hogy ezek az ügyek a jövőben felállítandó EPPO hatáskörébe tartoznának. Az Elnökség egyértelműen sikeresnek ítélte meg a vitát, úgy érzékelte, hogy elegendő támogatottság van az irányelv hatályának az áfa-csalásra történő kiterjesztésére.
Az EPPO létrehozásáról szóló rendelettervezet kapcsán az Elnökség helyzetjelentés keretében beszámolt a tárgyalások jelenlegi állásáról, illetve arra kérte a minisztereket, hogy ismertessék a szöveg egészével kapcsolatos lényegi aggályaikat, valamint az eddigi tárgyalásokból néhány cikk tekintetében széles, elvi támogatottságukról biztosítsák.
A Tanács soros elnökségét betöltő Szlovákia folytatja a dossziék intenzív tárgyalását, célja ugyanis, hogy a mindkét tervezete tekintetében év vége előtt megszülethessen a politikai megállapodás.
Kecsmár Krisztián a tanácsülés margóján kétoldalú egyeztetést folytatott Wolfgang Brandstetter osztrák igazságügyi miniszterrel.
(IM)