Az ifjúsági kérdésekben a Tanács elfogadta a fiatalokban rejlő potenciál feltárása és fejlesztése érdekében az ifjúsági munkában alkalmazandó új megközelítések előmozdításáról szóló következtetéseket. Ezt követően a miniszterek vitát folytattak arról, mit lehetne tenni azért, hogy a fiatalok nyitottabbak legyenek az európai projekt iránt; miként lehetne a döntéshozatalban való részvételüket megújítani és a kassai konferencián elfogadott ajánlásokról. Magyarország részéről Államtitkár asszony hangsúlyozta, elengedhetetlen a fiatalok bevonása a döntéshozatalba. A magyar kormánynak a fiatalokkal kapcsolatban az a legfontosabb, hogy garantálja a biztonságukat, illetve lehetőségeket teremtsen a számukra. Emellett arról is beszélt, milyen égető probléma Európában az ifjúsági munkanélküliség és kiemelte, hogy az adatok Magyarországon folyamatosan csökkenő tendenciát mutatnak, és az ifjúsági munkanélküliség az uniós átlag (18,2 százalék) alatt van (12,7 százalék).
Az ülés oktatást érintő részének fő témája a tehetséggondozás volt. Az európai miniszterek azokról a stratégiákról cseréltek eszmét, amelyek elősegítik a fiatalokban rejlő képességek feltárását és kibontakoztatását. Novák Katalin államtitkár asszony hozzászólásában kiemelte, hogy minden nemzet büszke a tehetségeire, mindenki igyekszik támogatni azokat. Magyarországon a tehetséggondozás kereteit a hosszú távú, 20 éves tehetséggondozási stratégia fekteti le. A tehetséggondozás minden területre kiterjed: a tudományok, művészetek és sport területére, a legkisebb kortól egészen felnőtt korig. Novák Katalin tájékoztatást adott arról is, hogy a Nemzeti Tehetség Programot mindenki támogathatja személyi jövedelemadója 1%-ának felajánlásával, mára már közel 350 ezer ilyen adózó van. A budapesti Európai Tehetségközpont a jövőben is mindent megtesz azért, hogy a tehetségek támogatását Európában elősegítse.
A Tanács állásfoglalást fogadott el a befogadó és versenyképes Európát célzó új európai készségfejlesztési programról, politikai megállapodást ért el az új kompetenciafejlesztési pályákról szóló ajánlás kapcsán, amely új lehetőségeket teremt a felnőttek készségeinek továbbfejlesztése szempontjából, valamint következtetéseket fogadott el az erőszakos szélsőségességhez vezető radikalizálódás megelőzéséről.
A kulturális és audiovizuális ülésszakon a Tanács tudomásul vette az audiovizuális médiaszolgáltatásokról szóló irányelv felülvizsgálatára irányuló irányelv-javaslat tárgyalásainak eredményeit összefoglaló előrehaladási jelentést. Az ülésen számos miniszter hangsúlyozta, hogy a jövőbeni tárgyalások során további figyelmet kell szentelni olyan jelentős kérdéseknek, mint például az európai művek támogatása érdekében bevezetendő kvóták, a kiskorúak védelme, a terrorizmus elleni harc, a kereskedelmi közlemények kérdése, illetve a hagyományos és új típusú szolgáltatók esetében az egyenlő versenyfeltételek megteremtése, valamint a származási ország elvéből fakadó problémák megfelelő kezelése.
A tanács megvitatta a nemzetközi kulturális kapcsolatokra vonatkozó európai uniós stratégia felé vezető lehetőségek kérdéskörét, az Európai Bizottság és az Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselőjének a témában kiadott közös közleménye alapján.
A Tanács következtetéseket fogadott el a sportdiplomáciáról. A dokumentum épít a Schmitt Pál által elnökölt magas szintű uniós csoport munkájának az eredményeire. Végezetül eszmecserére került sor a sport személyes fejlődésre gyakorolt hatásáról.