4 Nov

A tanácskozáson elhangzott: bár még javában zajlik az Európai Unió 2014-2020-as költségvetési időszak fejlesztési forrásainak felhasználása, uniós szinten már elkezdődött a párbeszéd a 2020 utáni kohéziós politika jövőjéről. Szabó Róbert, a Heves Megyei Közgyűlés elnöke, a RÉB magyar delegációjának tagja hangsúlyozta: e dialógus kimenetele döntő fontosságú lesz abból a szempontból, hogy milyen formában, illetve mértékben állnak majd rendelkezésre a jövőben uniós források a helyi gazdaság élénkítéséhez, munkahelyek teremtéséhez és közszolgáltatások fejlesztéséhez.

Dr. Michael Schneider, a Régiók Bizottsága Európai Néppárt frakció elnöke, a 2020 utáni kohéziós politika bizottsági témafelelőseként a most zajló európai szintű egyeztetés eredményeiről számolt be. Előadását követően hangsúlyozta: a tanácskozás kiváló lehetőséget teremt arra, hogy a helyi politikusokkal, gazdasági szereplőkkel való egyeztetés során elhangzó hasznos hozzászólásokat és véleményeket tolmácsolhassa a Bizottság felé.

A konferenciát a helyi szintű jó gyakorlatok, s a magyar közfoglalkoztatás rendszerének megismerése követte. A brüsszeli delegáció – Szabó Róbert javaslatára – a Heves megyei Tarnaleleszre látogatott, ahol közel 100 roma közfoglalkoztatottal találkozhattak a döntéshozók. A település polgármestere elmondta: 2010-ben kaptak lehetőséget arra, hogy csatlakozzanak a közmunkaprogramhoz, melyre nem feladatként, hanem a kezdetektől lehetőségként tekintenek, hiszen segély helyett értékteremtő munkát adhatnak a mélyszegénységben élőknek. A kiemelkedően sikeresen működő közmunkaprogram semmi mással nem pótolható eszközt jelent az 1830 lelket számláló Tarnaleleszen, ahol a közfoglalkoztatottak száma ma már meghaladja az évi 200 főt, a munkanélküliek aránya jelenleg 10 százalék alatti. Tarnalelesz 2012 óta tagja a Start mintaprogramnak is, azóta minden évben több mint 100 millió forint a támogatás mértéke, melyet bérre, járulékra és dologi kiadásra fordítanak. A közfoglalkoztatottak munkáját ma már komplett géppark is segíti, a támogatásból többek közt traktort, teherautót, fűkaszát és mikrobuszt vásároltak. 8 hektáron termesztenek paradicsomot, hagymát, uborkát, babot, petrezselymet, káposztát, melyeket a település két konyhájára szállítanak, a felesleget pedig szociális alapon osztják szét a rászorulók közt. A mezőgazdasági munkálatok mellett bekapcsolódtak a település szebbé tételébe, a zöldterületek kaszálásába, a temető karbantartásába, de segédkeztek az önkormányzat tulajdonában lévő épületek felújításában is.

A látogatás során elhangzott: alapvető kormányzati cél, hogy aki képes és hajlandó, az munkából származó jövedelemből éljen és ne szociális ellátásból. Azok számára, akik alkalmasak a munkavégzésre, biztosítani kell a foglalkoztatást, ezzel együtt a jövedelemhez jutást. Hosszú távon nem fenntartható egy olyan társadalom, amelyben a segélyezés egyenértékű a munkával szerzett jövedelemmel.

Dr. Michael Schneider, a Régiók Bizottsága Európai Néppárt frakció elnöke hasznos és működőképes megoldásnak értékelte a magyar közfoglalkoztatás rendszerét, majd elégedettségét fejezte ki a rendezvény komplexitását illetően, s hogy a szakmai beszámolók mellett személyes tapasztalatszerzésre is lehetőséget kínáltak a szervezők.

Dr. Michael Schneider, a Régiók Bizottsága Európai Néppárt frakció elnöke hasznos és működőképes megoldásnak értékelte a magyar közfoglalkoztatás rendszerét, majd elégedettségét fejezte ki a rendezvény komplexitását illetően, s hogy a szakmai beszámolók mellett személyes tapasztalatszerzésre is lehetőséget kínáltak a szervezők.