9 Dec

Az egészségügy miniszterek tanácsülésén, ahol a magyar delegációt Czibere Károly államtitkár vezette, Szócska Miklós, Magyarország jelöltje az Egészségügyi Világszervezet (WHO) főigazgatói pozíciójára, ismertette programját, amelyből a következő elemeket emelte ki:

  • A WHO-ban Európának vezető szereppel kell bírnia – Európának sikerült a fertőző betegségeket visszaszorítani, és az Unió tagállamaiban a szolidaritáson alapuló egyetemes egészségügyi ellátás működik. Ezen értékeket globális szinten is meg kell védeni. A világ egyetlen független globális egészségügyi szervezetének vezetéséhez az EU-nak olyan személyre van szüksége, aki megfelelően képviseli az európai népegészségügyhöz és egészségügyi ellátórendszerhez kapcsolódó értékeket – mondta Szócska Miklós.

    A világjárványokra való felkészülés és az egyetemes egész – Szócska Miklós szerint agilisabb, pragmatikusabb megközelítésre és globális mozgósításra van szükség a pandémiás felkészülés terén. El kell kezdeni egy globális kockázatmegosztási mechanizmus kialakítását, ugyanis egy világjárvány esetében a felkészületlenség egy nap alatt olyan károkat okoz, amely a terrorizmus okozta károkkal mérhető össze. A szegénység és a világjárványok megelőzése érdekében a WHO-nak arra kell jobban törekednie, hogy az általános egészségügyi ellátás minél több régióban elérhető legyen.

  • A magyar jelölt kiemelte, hogy a WHO-nak mélyreható szervezeti változásra van szüksége, amely keretében biztosítani kell a szervezet pénzügyi támogatóival kapcsolatos átláthatóságot, illetve olyan kapacitásokat kell kiépíteni, amelyek révén hatékonyabb és jobb fellépés válik lehetségessé. Elismerte, hogy új üzleti modellekre van szükség, ha biztosítani akarjuk a drága gyógyszerekhez való hozzáférést vagy új anitibiotikumok fejlesztését. A 21. században olyan új megoldások állnak rendelkezésünkre, mint az elektronikus és a mobil egészségügyi alkalmazások, amelyek jelentősége hasonló ahhoz az áttöréshez, amit a 20. században a védőoltások jelentettek. Használnunk kell ezen új megoldásokat, hogy ilyen áttörést érjünk el a diagnosztika és az ellátás terén.

  • A WHO-nak globális változást hozó tényezővé kell válnia – Ma a legveszélyesebb népegészségügyi kockázatot nem a járványok, hanem a nem fertőző krónikus betegségek jelentik, miközben a WHO költségvetésének 80%-át kitevő tagállami befizetéseknek csak 2%-át költjük ezen betegségekre. Ezen változtatni kell.

A Tanácsülésen a tagállamok megvitatták, hogy az egészségügyi minisztereket hogyan lehetne jobban bevonni az európai szemeszter folyamatba. Magyarország szerint fontos, hogy az egészségügyi miniszterek nyomon tudják követni a szemeszterben zajló vitát.

A Tanácsülésen napirendre vett egyéb témák (így a gyógyszeripari ösztönző intézkedések, a gyermekgyógyászati rendelet értékelése valamint az alkoholos italokkal kapcsolatos élelmiszer-címkézési kérdések) tekintetében várjuk az Európai Bizottság jövő évben esedékes jelentéseit.

A Tanácsülésen a Bizottság bejelentette az Európai Referencia Hálózatok küszöbön álló elindulását. Az ERN-ek szerepe a ritka vagy alacsony előfordulású komplex betegségek kezelése érdekében az európai szakértői központok összekötése lesz a szakszerű és hatékony betegellátás érdekében. (Az ERN-ekben a magyarországi klinikai is központok is részt fognak venni).

Gratulálunk a leköszönő szlovák elnökségnek, amelynek sikerült olyan releváns témákról európai szintű vitát lefolytatni, mint a gyógyszerhiány, és sok sikert kívánunk a következő - máltai - elnökségnek, amely olyan fontos kérdést tűz napirendre, mint a gyermekkori elhízás.