Az informális tanácsülés első napján a munkavállalók kiküldetéséről került sor miniszteri vitára. A hozzászóló miniszterek az ismert törésvonalak mentén két csoportra szakadva ismertették érveiket. Az Európai Bizottság és a holland elnökség által vezetett miniszterek az „egyenlő munkáért egyenlő bér” elvét, a helyi és kiküldött munkavállalók azonos szintű védelmének fontosságát, a kiküldetésből adódó bérelőny versenytorzító voltát hangsúlyozták, miközben a kiküldetés és a szociális dömping között párhuzamot állítottak. A Magyarországot is magában foglaló csoport a szolgáltatások szabadságát, a kiküldetési irányelv végrehajtási irányelve hatásainak bevárását, a nem megfelelő hatástanulmányt, valamint a tervezet európai versenyképességre gyakorolt negatív hatását emelték ki. Dr. Simon Attila István helyettes-államtitkár úr hozzászólásában kiemelte továbbá, hogy hazánk kérni fogja, hogy a kérdést a Versenyképességi Tanács keretében is vitassák meg a miniszterek, illetve aggodalmát fejezte ki, hogy a kiküldetésre vonatkozó szabályok tervezett jelentős szigorítása a be nem jelentett munka növekedéséhez vezet majd.
A Szociális jogok európai pillére kapcsán Thyssen biztos hangsúlyozta, hogy az európai szociális modell sikeres, a legtöbb uniós polgár magas védelmet élvez. Szükség van azonban egy új valóság-vizsgálatra. Kérdéses, hogy hozzáférnek-e az emberek most is ezekhez a jogokhoz, fenntarthatóak-e ezek a jövő generációjának is a 21. század új kihívásai közepette. A tervezet kapcsán széleskörű konzultációt indított a Bizottság. Dr. Simon Attila István hangsúlyozta annak fontosságát, hogy a tervezett intézkedések esetében különbséget tegyünk az euro zóna és a nem euro zóna tagállamok között. Kiemelte a belső piac integritásának tiszteletben tartásának, továbbá a szociális tárgyú jogszabályok összességével (szociális acquis) való kapcsolat tisztázásának fontosságát.
A tanácsülés zárásaként a be nem jelentett munka elleni platformról került sor rövid eszmecserére, melynek keretében a miniszterek ismertették prioritásainkat a platform működése kapcsán. Magyar részről az adatgyűjtés, valamint az együttműködés fontosságát, illetve a be nem jelentett munkavégzés egyes formáinak megértését célzó tanulmányok elkészítését hangsúlyoztuk.