1 Oct

2018. szeptember 27-én Brüsszelben került sor a Versenyképességi Tanács iparpolitikai, és belső piaci témákat tárgyaló ülésére. A magyar delegációt György László gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkár (ITM) vezette.


A Tanács állandó napirendi pontjának tekinthető versenyképességi állapotfelmérés ez alkalommal a versenyképességi politika regionális dimenzióját vizsgálta. Előadásában a Bizottság a regionális konvergencia fontosságára hívta fel a figyelmet, mint a növekedés fokozásának és a versenyképesség javításának eszközére. György László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára elismerte, hogy a termelékenység javításában fontosak a regionális szempontok. Rámutatott ugyanakkor, hogy a kohéziós és strukturális alapok a legmegfelelőbb eszközök ezen regionális különbségek kezelésére.

Miután a július 15-16 között Bécsben rendezett informális Versenyképességi Tanácson a miniszterek konstruktív vitát folytattak az európai iparstratégia megerősítéséről, a mostani alkalommal annak szerves folytatásaként az eszmecsere középpontjában az ipar digitalizációja, a robotizáció és a mesterséges intelligencia alkalmazásának kérdései álltak. A tagállamok üdvözölték a mesterségi intelligencia terén indított bizottsági kezdeményezéseket (stratégia, ill. cselekvési terv előkészítése), és egyetértettek abban, hogy a beruházásokok növelése mellett elengedhetetlen az IKT oktatás-képzés megerősítése, mivel a szakemberhiány jelentheti a fejlődés legfőbb gátját a jövőben. Miután a mesterséges intelligencia fő nyersanyaga az adat, a versenyképességünk biztosítása érdekében többen szorgalmazták az uniós adatpolitika felülvizsgálatát, a nyílt hozzáférés megteremtését. György László kifejtette, hogy az új uniós iparstratégia keretében egyensúlyt kell biztosítani a technológiai és a szociális tényezők között. Éppen ezért egyaránt prioritásnak tekintjük a később csatlakozott EU13 tagállamok részvételének növelését a K+F és a digitális keretprogramokban, valamint a kohéziós eszközök szerepének megtartását azzal, hogy utóbbiban a hangsúlyt a humán erőforrás fejlesztésére, az oktatás és képzés rendszerszerű minőségi megújítására kell helyezni. György László ezen kívül bejelentést tett arról, hogy Magyarország csatlakozik az Európai Nagy Teljesítményű Számítástechnika (EuroHPC) Közös Vállalkozáshoz.