14 Dec

Az EU tagállamok tárcavezetői politikai állásfoglalást fogadtak el a gazdálkodók ellátási láncbeni helyzetének erősítéséről, és a tisztességtelen forgalmazói magatartások visszaszorításáról.

Határozottan kiálltak amellett, hogy az Európai Bizottság a jövő év folyamán tegyen olyan javaslatot, amely uniós szinten sikerrel veszi fel a harcot a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatokkal szemben.

„A Visegrádi Négyek szintjén és az uniós fórumokon is mindvégig támogattuk a kezdeményezést. A Kormány határozottan kiáll a gazdálkodók védelmében. Magyarországon évek óta törvény szabályozza a mezőgazdasági és élelmiszeripari termékek vonatkozásában a tisztességtelen forgalmazói magatartást” – hangsúlyozta a magyar delegációt vezető Gulyás Andrea közigazgatási államtitkár.

Kiemelte, hogy a megtett intézkedéseken túlmenően tovább kell javítani a gazdák élelmiszer-ellátási láncban betöltött helyzetét, hiszen a lánc szereplői közül ők a legkiszolgáltatottabbak. A Földművelésügyi Minisztérium álláspontja szerint az áringadozások miatti kockázatot igazságosabban kell viselniük az ágazati szereplőknek, emellett növelni kell a piacok átláthatóságát.

Az Európai Bizottság által tavaly életre hívott, magyar részvétellel működő Mezőgazdasági Piacokkal foglalkozó Szakértői Csoport novemberben hozta nyilvánosságra jelentését a témában. A dokumentum a piaci átláthatóság, a kockázatkezelés, a kereskedelmi gyakorlatok, a szerződéses kapcsolatok, a versenyszabályok, valamint a finanszírozás területén fogalmazott meg ajánlásokat annak érdekében, hogy az ellátási láncokban stabilizálja a gazdák helyzetét.