20 Dec

A Környezetvédelmi Tanácson a miniszterek véleménycserét folytattak az EU környezetvédelmi és éghajlatpolitikájáról az új jogalkotási ciklusban. Ennek keretében lesz a minisztereknek lehetőségük röviden véleményt nyilvánítani az Európai Bizottság által előkészített un. „Zöld megállapodás” című stratégiai dokumentumról is. A miniszterek üdvözölték a Zöld Megállapodást. Több tagállam sürgette a klímaváltozás elleni harc felgyorsítását és a 2030-as uniós klímacél növelését. Más miniszterek a társadalmi és gazdasági hatások tagállami szintű elemzése mellett érveltek, és felhívták a figyelmet a zöld átállás magas költségeire, amelyhez megfelelő finanszírozási eszközökre van szükség EU szinten.

Az egyebek napirendi pontok között az elnökség és a Bizottság tájékoztatást adott a közelmúltban tartott nemzetközi találkozókról. A Madridban megrendezett COP25 klímakonferenciával kapcsolatban kiemelték, hogy a Párizsi Megállapodás 6. cikke szerinti nemzetközi karbon piacok kapcsán nem sikerült megállapodást elérni. A károk és veszteségek enyhítését célzó Varsói Nemzetközi Mechanizmus felülvizsgálata sikeres volt. Hangsúlyozták az ambíciónövelés fontosságát 2020-ban és az EU klímadiplomáciai erőfeszítéseinek fokozását a Glasgowban megtartandó COP26 klímakonferenciára való felkészülés részeként.

A nem jogalkotási tevékenységek között a miniszterek elfogadták a biológiai sokféleségről szóló tanácsi következtetéseket.  A következtetések célja a következő időszakra meghatározni azokat a politikai célkitűzéseket, amelyek figyelembevételével készíthető elő az EU 2020 utáni természetvédelmi stratégiája.

Az egyebek napirendek között a Bizottság tájékoztatást adott az Aarhusi egyezmény a környezeti ügyekben az igazságszolgáltatáshoz való jog területén történő európai uniós végrehajtásával kapcsolatos kérdésekről, a várható szükséges szabályozás módosítási javaslatokról.

Továbbá Szlovénia tájékoztatást adott a minisztereknek nagytestű ragadozókkal kapcsolatos gyakorlati nehézségekről, illetve ezzel kapcsolatos javaslatairól. Végül, a horvát elnökség ismertette munkaprogramját

A hivatalos ebéd keretében a miniszterek Hans Bruyninckx, az Európai Környezetvédelmi Ügynökség ügyvezetőjével egyeztetést tartottak a környezet 2020-as állapotáról készített jelentésről.