30 Jan

Magyarország gazdabarát, és a jelenleginél jóval egyszerűbb Közös Agrárpolitika (KAP) elfogadását szorgalmazza az uniós szintű tárgyalásokon. Ez összhangban van a Visegrádi Négyek és Horvátország mezőgazdasági minisztereinek január 25-én, Budapesten elfogadott nyilatkozatával – emelte ki a Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter a Mezőgazdasági és Halászati Tanácsülés hétfői tárgyalását követően Brüsszelben. 

Intenzív időszak elé néznek az uniós agrárminiszterek, hiszen a Bolgár Elnökség célja, hogy a március 19-ei Tanácsülésen az agrárminiszterek a Tanács álláspontját rögzítő közös dokumentumot (úgynevezett következtetéseket) fogadjanak el a KAP 2020 utáni irányairól. A miniszteri vita alapjául az Európai Bizottság tavaly november végén megjelent közleménye szolgál, amely javaslatot tesz a jövő Közös Agrárpolitikájának kereteire.

A magyar delegációt vezető Fazekas Sándor kiemelten fontos kérdésnek nevezte, hogy az unió következő költségvetésében, a Többéves Pénzügyi Keretben mekkora összeg áll majd rendelkezésre a Közös Agrárpolitika finanszírozására. Megerősítette, hogy Magyarország a hagyományos politikák, így a KAP forrásainak megtartásában érdekelt, ennek érdekében hajlandó uniós költségvetési hozzájárulását növelni. Elutasítjuk a nemzeti társfinanszírozás KAP I. pillérében történő bevezetését – hangsúlyozta a magyar agrárminiszter. Véleménye szerint ez ugyanis azt eredményezné, hogy a gazdagabb nyugat-európai országok több pénzt tudnak juttatni gazdáiknak és ezzel egyidejűleg a közös költségvetéshez történő hozzájárulásuk mértéke is csökkenne. Mindez egyrészt a KAP renacionalizációjához vezetne, másrészt további indokolatlan versenyelőnyt jelentene a nyugat-európai gazdáknak – érvelt a tárcavezető.

A 2020 utáni Többéves Pénzügyi Keretre vonatkozó javaslat megjelenése május végére várható, amelyről a döntést a miniszterelnökök hozzák majd meg.

Phil Hogan mezőgazdasági és vidékfejlesztési biztos a tanácsülésen további részleteket közölt a bizottsági koncepcióról. Az elhangzottak alapján lehet esély arra, hogy ezúttal jelentősen egyszerűsödjön a támogatási rendszer – fogalmazott Fazekas Sándor.

A Bizottság terveinek legfontosabb új eleme, hogy a KAP mindkét pillérére kiterjedő Stratégiai Tervet a tagállamok dolgoznák ki, amit a Bizottság hagyna jóvá. Ezzel kapcsolatban a magyar tárcavezető kiemelte, hogy ennek gyakorlati megvalósítása a jelenleg rendelkezésre álló információk alapján aggályosnak tűnik, elsősorban a KAP I. pilléres támogatásaival kapcsolatban. Magyarország azt kéri, és azt várja az Európai Bizottságtól, hogy akár példákon keresztül is világítsa meg, hogy a gyakorlatban hogyan működne az új rendszer a végrehajtás során. Szintén új megoldások várhatók a zöldítés terén, hiszen a Bizottság szakítana a 2013 óta meglévő szabályokkal és új megoldásokat vezettetne be.

Világossá tettem a mai ülésen, hogy Magyarország csak olyan új szabályozást tud elfogadni, amely gazdabarát és lényegesen egyszerűbb Közös Agrárpolitikát eredményez – zárta gondolatait a magyar földművelésügyi miniszter.

 

http://www.kormany.hu/hu/foldmuvelesugyi-miniszterium/hirek/felgyorsultak-a-kozos-agrarpolitika-jovojerol-szolo-targyalasok-brusszelben-egyszerusodhetnek-az-agrartamogatasok