25 Jan

Az oktatás színvonalának támogatása versenyképességi kérdés, ugyanis az oktatás és a kultúra Európa legfontosabb erőforrása - jelentette ki Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere Brüsszelben csütörtökön, az első európai oktatásügyi csúcstalálkozó szünetében.


A miniszter hangsúlyozta, noha Magyarország általában meg kívánja tartani nemzeti kompetenciáit, az oktatás területén messzemenően támogatja a brüsszeli találkozó célkitűzését, a közös Európai Oktatási Térség létrehozását és erősítését.

 
tn496c0.jpg
 
 

"Az oktatás erősítése előfeltétele annak, hogy Európa továbbra is jó hely maradjon, vagy még jobb hely legyen" - fogalmazott a miniszter.

Balog Zoltán felszólásában a nyelvtanulás jelentőségére hívta fel a figyelmet, kiemelve, hogy a magyar kormány az első nyelvvizsga ingyenessé tételével támogatja az idegen nyelvek megismerését. Az oktatás erősítése által kívánja összekötni a szociális felelősséget - mondta. Hozzátette, amíg a nyelvi izoláció kiszolgáltatottságot jelent, az idegen nyelvek megismerése mellett nem szabad megfeledkezni a nemzeti nyelvek és nemzeti kultúrák megismeréséről sem.

A társadalmi összetartás elősegítésének fontosságát hangsúlyozva a 2011-ben indított magyarországi roma integrációs program bevezetését említette, valamint a kötelező óvodai részvételt, az óvodai és általános iskolai ingyenes étkezést és a tankönyvtámogatást. Mint elmondta, az integrált oktatás lényege, hogy "nem csak együtt akarunk tanulni, hanem együtt akarunk élni" mindannyian.

 
tn496c0.jpg
 
 

Beszámolt arról is, hogy a tanárhiány és a diplomások külföldre vándorlásának orvoslása érdekében Magyarország a Klebelsberg Képzési Ösztöndíj Program létrehozásával azt tűzte ki célul, hogy a tanári pályát választó egyetemi és főiskolai hallgatókat motiválja pedagógusi hivatásuk gyakorlására, például azzal, hogy a diplomaszerzést követően álláshelyeket biztosítanak számukra.

Elmondta, mára ezres nagyságrendű azoknak száma, akik tudják, hogy öt év múlva hol fognak dolgozni, mennyi lesz a fizetésük, és vállalták, hogy legalább öt évig a magyar oktatási rendszerben tanítani fognak.

Navracsics Tibor oktatásért, kultúráért, ifjúságpolitikáért és sportügyért felelős uniós biztos beszédében kijelentette, nem szabad alábecsülni az oktatás és a kultúra társadalmi kohézióban betöltött szerepét. "Ideje újra felfedezni saját értékeinket, amelynek előmozdításához az oktatás jelentősen hozzájárul" - hangsúlyozta. A biztos jelezte: a minőségi oktatás visszakerült oda, ahová mindig is tartozott: a politika napirendjének kulcsfontosságú feladatai közé. Mint mondta, az oktatásnak fel kell vérteznie a fiatalokat és időseket egyaránt azokkal a készségekkel, amelyek birtokában tartalmas és sikeres életet élhetnek, részt vehetnek a közösségek építésében, valamint meg tudnak küzdeni a jövő gazdasági és társadalmi kihívásaival.

 
tn496c0.jpg
 
 

Emlékeztetett arra, hogy az uniós vezetők 2017 novemberében rendezett göteborgi csúcstalálkozójukon egyértelmű üzenetet fogalmaztak meg az európai identitásnak az oktatás és kultúra révén történő megerősítéséről. A felvázolt elképzelés az úgynevezett Európai Oktatási Térség létrehozásáról szól, amit 2025-ig megvalósítanának meg. A cél az, hogy maradéktalanul ki lehessen aknázni az oktatásban rejlő lehetőségeket. Az oktatás ugyanis ösztönzőleg hat a munkahelyteremtésre, a gazdasági növekedésre, a társadalmi igazságosság térnyerésére, valamint arra, hogy az emberek saját tapasztalataik alapján meggyőződhessenek a sokrétű európai identitás előnyeiről.

A brüsszeli csúcstalálkozó ennek a folyamatnak az első állomása, a közös európai munka kezdete, amely a várakozások szerint erősebb alapokhoz, több innovációhoz, befogadáshoz, ismeretek megosztásához járul majd hozzá - húzta alá. Navracsics Tibor kijelentette: noha az oktatás a tagállamok felelőssége, el kell mélyíteni az uniós országok közötti együttműködést, ki kell aknázni az oktatásban rejlő lehetőségeket ahhoz, hogy rugalmas és ellenállóképes társadalmakat jöhessenek létre.

 
tn496c0.jpg
 
 

Elő kell mozdítani a nyelvtanulást, továbbá biztosítani, hogy az egyik tagállamban kibocsátott diplomákat az EU-ban mindenütt elismerjék. Mint elmondta, Európa nem tudja megtartani pozícióját a világgazdasági versenyben, ha a jelenlegihez hasonló, széttartó oktatási rendszerekkel dolgoznak az egyes tagállamok. Együttműködésre van szükség, s ennek érdekében törekedni kell arra, hogy az európai egyetemek a lehető legszorosabban működhessenek együtt, és még könnyebb legyen az uniós országok felsőoktatási intézményei közötti diák- és oktatócsere.

Következő oktatási csúcstalálkozóra várhatóan 2019 őszén kerül sor.

 

(MTI, fotó: Bartos Gyula, EMMI)