14 Oct

Az Európai Bizottság alelnökének és költségvetésért felelős biztosának részvételével az Európai Unió 2021-2027-es költségvetéséről rendezett brüsszeli magas szintű konferencián Feldman Zsolt mezőgazdaságért felelős államtitkár hangsúlyozta, hogy a Közös Agrárpolitika forrásait legalább a jelenlegi szinten meg kell tartani ahhoz, hogy a politika meg tudja valósítani a céljait. Az európai gazdák a KAP segítségével több, mint 500 millió állampolgárt látnak el nap, mint nap kiváló minőségű és biztonságos élelmiszerrel, nagy választékban és megfelelő mennyiségben. „A KAP források csökkentésével végső soron az élelmiszerárak emelkedését, a választék csökkenését, vagy akár a minőség csökkenését kockáztatjuk” – emelte ki az Agrárminisztérium államtitkára.


A források csökkentése mellett az Európai Bizottság az eddiginél több környezet- és klímavédelmi feltételhez kötné a támogatások kifizetését. „Magyarország egyetért azzal a megközelítéssel, hogy a KAP-nak többet kell tennie a környezet- és klímavédelmi célok megvalósulásáért, azonban a javasolt költségvetés és az elvárt ambíciószint nincs összhangban egymással. Kevesebből nem lehet többet elérni!” – hangsúlyozta az államtitkár. A további zöld feltételeknek történő megfelelés nem veszélyeztetheti az európai gazdák jövedelembiztonságát és nem korlátozhatja versenyképességüket. Nem lehet cél, hogy a harmadik országokból importált, esetleg nem fenntartható módon előállított, akár rosszabb minőségű élelmiszerek váltsák fel az Európai Unióban előállított magas minőségű termékeket.


Magyarország olyan uniós költségvetés elfogadásában érdekelt, amely megfelelő forrásokat biztosít a hagyományos politikák számára. Feldman Zsolt emlékeztett, hogy a Magyar Kormány az elsők között jelezte, hogy ennek érdekében hajlandó a közös uniós költségvetéshez történő hozzájárulásának emelésére.